Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. Bezár

Sergio Oliva a függetlenség napjai.

Sergio Oliva a függetlenség napjai.

Aki ismeri őt, nem találja irónikusnak, hogy Sergio Oliva 1941. július 4-én született. Hat évtizeden keresztül semmi mást nem mutatott, mint égő vágyat a saját szabadságára, amihez való jogukat befogadó országának, Amerikának ősapái 165 évvel korábban kivívták maguknak. De amikor 1959-ben Fidel Castro ellenzéki mozgalma megbuktatta Kuba batiszt kormányát, Sergio hirtelen úgy érezte, szülőföldje többé már nem olyan hely, ahol személyes szabadság van.Sergio, aki gyermekkora óta bámulatosan tehetséges sportoló volt, felismerte, hogy a szabadsághoz vezető út, sőt maga a szabadság az számára, ha államilag szponzorált sportban gondolkodik, és ez lehetőséget is ad egyben neki, hogy kitörjön a kubai munkásosztály fojtogató elszigeteltségéből. A majdnem természetfölötti erővel, gyorsasággal és rugalmassággal megáldott Sergio azt a bölcs döntést hozta, hogy olimpiai stílusú súlyemelésbe fekteti erőfeszítéseit.

Nem meglepő, hogy azonnal bele is fogott a sportolásba, és 20 éves korára már Kuba legjobb emelője lett, ebből pedig az következett, hogy ő képviselte az országot az 1961-ben Kingstonban, Jamaicában megrendezett pánamerikai játékokon a 90 kg-osok csoportjában.A versenyen való részvétele Kubának egy újabb aranyérmet jelentett súlyemelésből. Sergio Oliva, az elnyomó rendszer csapdájában vergődő független szellemiség számára ez a győzelem azt jelentette, hogy valószínűleg örökre búcsút inthet egyetlen otthonának.

A havannai tehetség messzire repít

 

A 20 éves világklasszis súlyemelő, Sergio Oliva tisztában volt azzal, hogy az 1961-es, Kingstonban, Jamaicában megrendezett pánamerikai játékok alkalmával nyílik meg számára az utolsó legjobb lehetőség arra, hogy megszökjön a Castro-irányította Kubából. Sergio amilyen gyorsan csak tudott, elsietett a legközelebbi amerikai konzulátusra. Ő és az egész kubai súlyemelő csapat, akik azonnal követték, politikai menedékjogot kaptak, ami számukra egyenlő volt a szabadsággal.Sergio Jamaicából az Egyesült Államokba emigrált; először Miamiba, ahol alkalmi munkákból élt, a TV szereléstől kezdve a kamion pakolásig mindent csinált. Aztán 1963-ban északra, Chicagoba ment.

A chicagoi Duncan YMCA-ben találkozott a testépítéssel Bob Gajda, a helyi top testépítő (és későbbi Mr. America) révén. Gajda – látván a fiatal férfi hihetetlen fizikai adottságait – a szárnyai alá vette Sergiot. Ahogy az várható volt, a testépítő gyakorlatok megfeszített erővel való végzése hatására Sergio izmai azonnal megnőttek. Úgy fogott hozzá a testépítéshez, mint ahogyan egy sas szárnyal, és az év végére megnyerte első címét, és ő lett a Mr. Young Chicagoland.Sergio testalkata és hírneve villámgyorsan akkora lett, hogy együtt emlegették olyan nevekkel, mint Scott, Sipes és Pearl.

Még a fiatalon megszerzett megsemmisítő fizikai fölény ellenére is, a legjobb kubai megmagyarázhatatlanul nehéznek találta az Amateur Athletic Union (Amatőr Sport Szövetség) keretein belül a címszerzést. Valójában ő nem volt képes arra, hogy megszerezze az AAU leghőbben áhított címét, a Mr. America-t, és ez sodorta az IFBB karjaiba, hogy minden idők legnagyobb testépítőjévé váljon.

 

A saját szövetségében

 

1966-ra Sergio Olivának elege lett az AAU-ból, és úgy döntött, csatlakozik a Testépítők Nemzetközi Szövetségéhez (IFBB), hogy profi lehessen. Nem sokkal ezután megnyerte az 1966-os Mr. World, majd az 1967-es Mr. Universe címet és végül az 1967-es Mr. Olympia-t. Mindössze 4 évvel azután, hogy elkezdte a versenyszerű testépítést, Sergio Oliva volt a sport vitathatatlan királya.

Folytatásként, a rákövetkező évben ellenállás nélkül megvédte a címét, még lehengerlőbben szerepelve, mint azelőtt. 1969-ben azonban feltűnt trónváltója, a masszív, de még nem kiformált Arnold Schwarzenegger személyében.

Sergio elbánt a germán fenyegetésssel, és megnyerte sorozatban a harmadik Mr. Olympia címét, ám a vereségből megtanult leckét Schwarzenegger jól hasznosította a következő évben, amikor visszatért, hogy kitúrja Sergiot. Ez volt a sport történetében a legszorosabb eredmény. A csalódott, de rendíthetetlen Sergio újból megduplázta erőfeszítését, és 1972-ben, amikor visszatért az Olympia színpadára, még nagyobb volt, mint valaha, készen állva, hogy megnehezítse az ekkor már kétszeres Mr. Olympia címvédő, Schwarzenegger dolgát.

De nem így lett. Vagy politikai okokból, ahogy azt néhányan állítják, vagy Arnold győzelemre vivő rejtett képességének köszönhetően, Sergio, akit ekkor már The Myth-ként (A Mítosz) ismertek, azon az estén a második helyezett lett Essenben, Németországban, annak ellenére, hogy mindenkori legjobb formáját hozta.Akkora pofon volt ez számára, hogy végleg otthagyta az IFBB-t, és 12 évre visszavonult a testépítéstől.

A hódító hős visszatérése

1973-tól 1983-ig Sergio Oliva beceneve még erőteljesebb lett, mint valaha. A testépítő közösség számára sokkal inkább mítosznak tűnt, mint embernek. Az IFBB-ből kikerülve Európában versenyzett a WABBA és a WBBG szervezetek keretében.1984-ben azonban egy új Sergio Oliva mánia terjedt a bodybuilding világában, mivel A Mítosz kibékült az IFBB-vel és visszatért az őt megillető helyre az Olympia színpadán.

Most, a chicagoi rendőrtiszt és újdonsült apuka, a 43 éves Oliva csak 8. helyezést tudott elérni olyan férfiak elleni versenyben, akik őt csodálva nőttek fel. Annak ellenére, hogy azon a novemberi estén a Madison Square Garden színpadán látott Sergio Oliva nem egészen az a mítikus szörnyeteg volt, mint egykor, mégis a puszta jelenléte is elegendő volt ahhoz, hogy úgy felvillanyozza a testépítő sportot, amire az Arnolddal való emlékezetes összecsapásai óta nem volt példa.

És őszintén szólva, nekünk, rajongóknak nem számított, hogy első vagy utolsó, és az sem, hogy formában van vagy nincs. Ami a leginkább számított, hogy Sergio Oliva, A Mítosz előjött kollektív emlékezetünk mélyéről azért, hogy még utoljára megtiszteljen minket félelmetes jelenlétével.

Most, még 18 évvel Sergio utolsó versenye után is felvillanyozó érzés, amikor showkon, edzőtermekben, testépítésről szóló faliújságokon, bárhol és bármikor felidézik a nevét.

Gyanítom, ez mindig így lesz.

Ha többet szeretnél megtudni Sergio Oliva munkáságáról itt, találsz még pár infót:

http://www.sergiooliva.com/

https://www.facebook.com/SergioOlivaBodybuilding

 

 

 

Tartalomhoz tartozó címkék: cikk
Gyártók
Bal oldal 2
Rólunk mondták

"Gyors, korrekt, vevőorientált kiszolgálás. A kérdéseimre nagyon gyorsan kaptam választ (volt olyan hogy hétvégén! ). A honlap átlátható, színvonalas, látszik hogy benne vannak a "szakmában" a fiúk (itt a testépítést értem). Összességében az első tapasztalatom nagyon pozitív, csak így tovább!"Horváth Ferenc

Kosár
0 árucikk
Kövess minket!
Bannerek
Jobb bannerek

  

Motiváció

„Hiszek abban, hogy belső erőnk tesz győztessé vagy vesztessé. A győztesek azok, akik valóban hallgatnak szívükre.” Sylvester Stallone