Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. Bezár

Ha eddig utáltad most imádni fogod!

Ha eddig utáltad most imádni fogod!

 

A véredények belső felülete (endotheliális sejtek) nitrogén-monoxidot (NO) bocsát ki, amelynek nagy jelentősége van a véráramlásnak, az izomösszehúzódás erejének és a mitochondriumok teljesítményének a szabályozásában (a mitochondriumok a sejt „erőművei”). A növények elfogyasztásával bevitt nitrátok fokozzák a teljesítményt, mert megnövelik a vér NO-szintjét. Amerikai tudósok arra az eredményre jutottak, hogy az állóképességi gyakorlatok előtt 75 perccel elfogyasztott 200 g cékla 5%-kal fokozta a futás teljesítményét a placebót (cékla-utánzatot) fogyasztókhoz képest. A cékla a vérnyomást is csökkentheti, és fokozza a nemi vágyat.

A cékla egészségügyi hatásai

A cékla nemcsak a jó állóképesség fokozásában és az izmok teljesítményének javításában játszik fontos szerepet, hiszen magas kálium, magnézium, vas folsav és vitamintartalma (B6 és C) ennél is több egészségügyi előnyt jelent a céklafogyasztók számára. A cékla ezenfelül hasznos szénhidrátokat, fehérjéket és jótékony rostokat tartalmaz. Ezenfelül pedig erős antioxidánsként is működik. Mi több, három bébicékla elfogyasztása naponta megfelel a javasolt napi 5 rész zöldség vagy gyümölcsadagnak. Nézzük is meg, hogyan segít a rubinvörös cékla fenntartani az egészséges életmódot.

 

A cékla csökkenti a vérnyomást, a szívroham és a stroke kockázatát

Kutatások kimutatták, hogy a cékla segíthet csökkenteni a vérnyomást és annak kockázatát, hogy stroke vagy szívroham alakuljon ki. Ez azért van, mert a cékla magas nitráttartalma a vében egy úgynevezett nitrogén-monoxid gázzá alakul, ami kitágítja a vérereket és így csökkenti a vérnyomást. Naponta 250 milliliter céklalé elfogyasztása vagy 1-2 főtt cékla (kb. 10 dkg) megevése jelentősen csökkenti a vérnyomást és az ahhoz kapcsolódó szövődmények kialakulását. 

 

A cékla erőteljes antioxidáns tulajdonságokkal is rendelkezik

A betacianin pigment adja a cékla erőteljes színét, ez az anyag azonban antioxidánsként is működik. Ezek az antioxidánsok segítenek csökkenteni az LDL-koleszterin oxidációját, ugyanakkor védik az artériák falát és csökkentik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, valamint a szélütését is.

A cékla nagy mennyiségben tartalmaz folsavakat

A cékla folsav tartalma nagyban hozzájárul a szövetek egészséges növekedéséhez. A folsav fontos szerepet játszik továbbá a magzat gerincvelőjének kialakulásáért (1-3. hónapban) és sehít megelőzni az olyan gerincvelő rendellenességeket, mint a spina bifida. A cékla vasat is tartalmaz, így segít leküzdeni a kismamák terhesség alatti fáradtságérzetét. A várandós anyukáknak nem szabad elfelejteniük azonban, hogy a főtt cékla kevesebb folsavat tartalmaz, mint a nyers. 

 

A cékla csökkenti a csontritkulás kockázatát

A cékla ásványi szilícium-dioxidot tartalmaz. Ez az anyag segíti a kalcium felszívódását, ami fontos a váz- és izomrendszer egészségének fenntartásához és csökkenti a csontritkulás kockázatát. A cékla ezeken kívül csökkenti a koleszterinszintet, alacsony glikémiás indexének köszönhetően stabilizálja a vércukorszintet, vastartalma segítségével kezelhető vele a vérszegénység és elűzi a fáradtságot és mivel javítja a véráramlást az agyban, ezért fokozza a szellemi képességeket is.

2015.09.30

Tartalomhoz tartozó címkék: cikk
Gyártók
Bal oldal 2
Rólunk mondták

"Gyors, korrekt, vevőorientált kiszolgálás. A kérdéseimre nagyon gyorsan kaptam választ (volt olyan hogy hétvégén! ). A honlap átlátható, színvonalas, látszik hogy benne vannak a "szakmában" a fiúk (itt a testépítést értem). Összességében az első tapasztalatom nagyon pozitív, csak így tovább!"Horváth Ferenc

Kövess minket!
Bannerek
Jobb bannerek

  

Motiváció

„Hiszek abban, hogy belső erőnk tesz győztessé vagy vesztessé. A győztesek azok, akik valóban hallgatnak szívükre.” Sylvester Stallone