Weboldalunk további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak szerint. Bezár

A legszebb hivatás - miért legyél személyi edző?

A legszebb hivatás - miért legyél személyi edző?

"Divattá vált személyi edzőnek lenni" - olvashatjuk egy nemrégiben megjelent cikkben, mely a mainstream fitnesz-testépítő médiában jelent meg. Önsorsrontó hivatás - miért ne legyél személyi edző? A cikket olvasva derült égből villámcsapásként ért a felismerés: atyaúristen, rossz irányba megyek, rossz irányba fut a hajó! Farral előre! Mentőcsónakot, mentőmellényt, oxigént, levegőt ide, AZONNAL!

Néhány mély levegő után - igen itt vagyok az én szobám az én életem az én szikár reményem kősziklám - mégse mondtam le a holnapi edzéseket. Pedig a Béci kliensem nyafogott múltkor guggolásnál, a Benő párolt csirke és sótlan rizs (35 g protein, 50 g szénhidrát) helyett sült oldalast evett Kinder tojással, a Dzsenifer meg megint képeket posztolgat magáról holott csak húsz dekát fogyott a harminchárom napos diéta alatt, és különben is a Gipsz Jakab személyi edző táplálkozási tanácsadó testépítő világ- és galaxisbajnok megmondta hogy nem érdemes foglalkozni az egésszel,  az emberek ilyenek, és ez egy ilyen szakma. Elmorfondírozgattam, hogy a répába lehet mégis egy ilyen világban (túl- és meg)élni.

Úgy látszik, a hiba házon belül keresendő. Mindenki tudja, hogy az edzőképzések feleslegesek és haszontalanok, egyrészt, mert az anyag kilencvenkilenc százaléka halandzsa, amit soha senki nem használt a való életben (gimnasztika, sportpszichológia és társai), másrészt mert a hallgatók kilencvenkilenc százaléka funkcionális idióta (fogalma sincs a sportról és az emberekkel való gyakorlati foglalkozásról). A probléma ott kezdődik, hogy az utóbbi kilencvenkilenc százalék az előbbi kilencvenkilenc (és egyéb okok) miatt fosong, és csak ettől a fosongástól visszhangzik a média személyi edzés címszó alatt, mert amíg a kilencvenkilenc százalék fosong, a maradék egy százalék - edzéseket tart. A kilencvenkilenc százaléknyi funkcionális idióta hallgató átverekszi magát a vizsgán, az egy ezred százalékuk valami véletlen szerencse folytán el tud kezdeni edzéseket tartani (a többi elmegy inkább hosztessznek vagy recepciósnak), aztán folytatja a fosongást immár nyilvánosan, mert azt hiszi, hogy a nyilvánossággal több pénzt fog keresni. Tessék, a ruszkik máris a spájzban vannak.  

Nemrég olvastam egy viszonylag híres vidéki edző fb oldalán, amint arról fosongott, hogy mennyi ideje megy el feleslegesen a lemondott edzésekkel, hogy milyen rossz neki, egész nap a teremben kell lennie öt ember miatt. Milyen nehéz személyi ezőnek lenni! (Ez az edző mellesleg egy edzőképzés gyakorlati oktatója!)

Ennyit akartam fosongani a fosongásról. Lássuk a lényeget!

Ma személyi edzésen voltam. Vittem néhány haladóbb srácomat is, mert nem árt a változatosság, nagyon hozzám szoktak már, mint ahogy én is magamhoz. Négyen mentünk, lábazni. ("Mindenki nyugodjon le a picsába. Fájni fog.") Eredetileg két óránk lett volna (zárásig), de kicsit késtünk. Egyikünk ráadásul otthon hagyta az edzőcuccát. Az edzőm mindezt könnyedén áthidalta egy kölcsön szerkóval (fekvőbeteg frottír nadrág és dzsigolós felső, százhatvan centis emberé egy kétszáz plusszoson). Később megállapítottuk, hogy valószínűleg a ruha hozta fel a lábtolást, tehát lábtoló ruha. Új, ismeretlen gyakorlatokat kértem a srácoknak (ebben profi az edzőm), addig elmentem guggolni. (A személyi edzésen a szériasúlyommal kellett melegítenem.) Minden gond nélkül ment az egész. Amíg a guggolással végeztünk, a többiek három izolációs gyakorlatot megcsináltak, láthatóan ki voltak már készülve kicsit.

A "pofára esős" combhajlító gyakorlatnál csatlakoztam hozzájuk. A gyakorlat maga leírhatatlanul komisz, az edzőn kívül mindenki más csak részismétlésekre volt képes - jót röhögtek a srácok, amikor az első ismétlésnél majdnem pofára estem és csak emberfeletti küzdelemmel tudtam feljönni. ("A hányás szabálya ebben a teremben, hogy mindenhova lehet hányni csak énrám nem.") Támolyogtunk, szédültünk, mégis mindenki újabb és újabb kört akart, pedig csak három lett volna. Volt röhögés, anyázás, hörgés és ordítás. ("Begörcsölt!!""Tudom, az be szokott. Nem baj, hihi." - "Ez a templomba járós nadrágom rajtam, akkor viselem mindig amikor templomban vagyok. Vagyis soha. Nem engednének be benne.")

A vége a guggolás kitartás fal mellett, egy perc. Mindenkinek citerázik már a lába. ("Itt a kezem, segítek! ELHITTED?!") Felállás az egy perc végén csak lábbal, nem kézzel. Az izmosabbak meg jutalomként tarthatták a többieket a combjukon, úgy, hogy a másik telitalppal ráállt a comb közepére a térdtől távolabb, és nem, nem a tavaszi zápor csöpögött a fejünkre közben. ("Mindjárt jövök drágám, utolsó gyakorlat, csak átöltözök meg elássuk aki belehalt közben.") Annyira komoly baja senkinek nem lett, a lépcsőn is leértünk, közben jót sztoriztunk a szerencsétlenekről, akik lábedzés után leestek.

Hát nagy vonalakban ilyen ez a személyi edzés. Nem kérdeztem meg az edzőmet, miért rontja önnön sorsát a személyi edzősködéssel, és miért nem választ valami normális hivatást, mert kiröhögött volna. Ráadásul az a sanda gyanúm, hogy élvezi...

 

Partner oldalunknak köszönjük, hogy a cikk megjelenhetett az oldalunkon:

Tartalomhoz tartozó címkék: cikk
Gyártók
Bal oldal 2
Rólunk mondták

"Gyors, korrekt, vevőorientált kiszolgálás. A kérdéseimre nagyon gyorsan kaptam választ (volt olyan hogy hétvégén! ). A honlap átlátható, színvonalas, látszik hogy benne vannak a "szakmában" a fiúk (itt a testépítést értem). Összességében az első tapasztalatom nagyon pozitív, csak így tovább!"Horváth Ferenc

Kövess minket!
Bannerek
Jobb bannerek

  

Motiváció

„Hiszek abban, hogy belső erőnk tesz győztessé vagy vesztessé. A győztesek azok, akik valóban hallgatnak szívükre.” Sylvester Stallone